Keresés

Köszönöm

Éltem én már megtörve, megalázva
Hittem, örökké maradok meggyalázva.

Arcul vágott már oly sokszor az élet,
Hittem, létem már senkinek sem kellhet.

Már föladtam minden reményem,
Hittem, ezt már túl nem élem.

Mikor már elfogyott minden hitem,
Hittem, lelkem már rég eltemettem.

Nem láttam a segítő kezet magam mellett,
Az élet apró boldogsága már nem kellett.

E kéz hozzám ért, felkarolt,
Lelke lelkem mélyéig hatolt.

Már nem hittem, tudtam én,
Nem. Még nem jött el a vég.

Mellettem állt, támogatott, segített,
Bűnnel teli lelkemmel együtt szeretett.

Ölelő karjaival mindig betakart, védett,
Közben néma ajka, semmit nem kérdett.

Viszonzásképp nem várt ő semmit,
Tán annyit, próbáljak boldog lenni.

Nem adhattam fel, így nem,
Léteznem kellett, élnem.

Ezért ha százszor, ezerszer is elbuktam,
Nem adtam fel, hibáimból tanultam.

Fölálltam, megmutattam a nagyvilágnak,
Erősebb vagyok, mint amit tőlem vártak.

Boldogan, mosolyogva lépek kinyújtott karja felé,
Ha csak a kezét foghatom, nekem egy életre elég.




2 megjegyzés:

  1. Attól, még, hogy a srok rímelnek, ez nem egy vers...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zakuro-chan and Momo-chan!

      Nagyon szépen köszönöm, hogy elolvastad, és írtál véleményt.
      Igazad van, nem minden vers, ami rímmel. Ez még egy korábbi írásom, és nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna.
      Miután rájöttem, hogy a vers az nem az én műfajom, abbahagytam az írásukat.:)

      Üdv.: Emilly Palton

      Törlés

Return to top of page
Powered By Blogger | Design by Genesis Awesome | Blogger Template by Lord HTML