Az egész lakásban sötétség honolt.
Csak a nappaliban álló tévé adott valami fényt, mely előtt egy kanapé állt. A pamlagon,
egymás mellett egy ötven év körüli házaspár ült. A nő egyfolytában beszélt, míg a párja a televíziót nézte, ahol épp a szezon legutolsó és egyben
legfontosabb focimeccsét közvetítették. Néha
azért válaszolt a feleségének egy-egy szóval, ezzel jelezvén, hogy figyel rá. A
férj minden kötelezettségét letudva érkezett haza, hogy a hónapok óta várt játékot csendben, nyugalomban nézhesse meg. Ehelyett nem tudott a mérkőzésre
figyelni, mert élete értelmére rájött a
szóáradat.
A férfi egész életében egyetlenegyszer
sem emelte fel a hangját. Mindig nyugodt, türelmes embernek, rendes férjnek,
kiváló munkaerőnek számított. A kollégái sokszor ugratták azzal, hogy igazi
papucsférj. Azt ő is elismerte, hogy a házasságában a neje hordta a nadrágot. De őt ez nem zavarta, sőt, ellenkezőleg,
így rengeteg tehertől szabadult meg. Soha nem akart senkinek semmi rosszat, ennek
ellenére most azt kívánta, hogy a neje némuljon meg egy időre. Nem értette, hogy miért nem lehet őt kétszer
negyvenöt percig békén hagyni. Természetétől eltérően az idegesség jeleit vélte
felfedezni magán, ami eddig nem sokszor fordult elő vele. Úgy érezte, mintha
egy időzített bomba volna, mely bármely pillanatban robbanhat. Mégis próbálta
megőrizni a hidegvérét, nyugodtságát. Még akkor is ezzel foglalatoskodott, amikor
a hitvese felemelte a hangját, hogy
túlkiabálja a műsort.
– És képzeld, a fodrászom azt
mondta, hogy töredezett a hajam. Még hogy nekem? Ráadásul az egész szalon
hallotta! – mesélte elszörnyedve. – Mi az, nem szólsz semmit, amikor engem ennyi
ember előtt megaláztak? – kérdezte.
– Igen, drágám, igazad van – ismerte
el a férj.
– Nem is figyelsz rám!
– Édesem, hidd el, figyelek –
dünnyögte a férfi. De a nő, mint mindent, ezt
is meghallotta.
– Persze, hogy figyelsz, csak nem
rám. Az a hülye meccs fontosabb, mint én! – háborodott fel.
– Nem fontosabb, csak szeretném megnézni.
Te is tudod, hogy hónapok óta várok erre.
– Akkor gondolom, az sem érdekel,
hogy nemrég találtam magamon egy anyajegyet, ami mintha sötétebb lenne a
többinél! Biztos melanóma – sopánkodott a feleség.
– Holnap elviszlek az orvoshoz.
– Holnap vasárnap…
– Jó, akkor elmegyünk hétfőn. Így jó
lesz? – kérdezte nyugodtan.
– Nem, nem jó. Már megint
elfelejtetted, hogy időpontunk van az evangélikus központba?
– Nem, nem felejtettem el. És mit
szólsz a keddhez? – tett egy újabb próbálkozást.
–
A szüleim jönnek vacsorára, és tudod, hogy milyenek.
– Igen, tudom. Sajnos – sóhajtott beletörődötten,
majd kis gondolkodás után folytatta. – Rendben, legyen szerda. Remélem, akkor nincs
programod?
– Még hogy nekem! Eddig neked nem
volt jó egyik nap sem! Tényleg addig akarsz várni, míg meghalok? – csattant fel.
– Nem, drágám, egyáltalán nem. – Majd
elfordult, hogy újból a játékot nézhesse.
Magában pedig reménykedett, hogy a témát lezárták.
Pár perc elteltével, élete
párja újból megszólalt.
– Mindegy is. Már voltam orvosnál.
Az mondta, hogy semmi baj, életben maradok – vetette oda félvállról az urának.
– Probléma megoldva – jött a
diplomatikus válasz.
– Hogy te milyen kegyetlen vagy! –
méltatlankodott az asszony.
A férj erre már nem válaszolt,
helyette megint a találkozóra koncentrált. Csak
egy hideg sörre vágyott, és arra, hogy megtudja a végeredményt. Azonban a
mellette ülő ezt nem hagyta annyiban, ott folytatta, ahol abbahagyta.
– Nem is hittem volna, hogy ilyen
érzéketlen vagy, te, te…
A mondat végét a férfi már nem
hallotta, mert elmerült a gondolataiba. Ugyan kívülről úgy tűnt, mintha
türelmes hallgatóság lenne, de a lelkében ádáz csatát vívott. Nem tudta
eldönteni, hogy rimánkodjon, könyörögjön, vagy inkább sírjon azért a
megváltásért, melyet a nyugalom hozna el számára. Bensője üvöltött a csendért. Bármit
megtett volna érte.
– És ezt, mégis hogy képzelted… –
idáig jutott mondanivalójában a nő, mikor a férfi a szavába vágott.
– Kimegyek, és hozok sört, te is
kérsz? – Majd, meg sem várta a választ, felállt a kanapéról, és a hűtőhöz sétált.
Kinyitotta az ajtaját, kivett egy
dobozos sört, majd visszaindult a szobába. Ahogy elhaladt a konyhaasztal mellett,
megakadt a tekintette egy ottfelejtett késen. Az italt letetette az asztalra,
majd komótosan a kés felé nyúlt. Felvette, és a szobából kiszűrődő fény felé
fordította. A megcsillanó pengén a képmása nézett vele farkasszemet. Ujját
végighúzta a kés élén, mely apró, de fájó sebet ejtett a kezén. Ezután a háta
mögé dugta, és azzal együtt tért vissza a nappaliba. Megállt a kanapé
háttámlájánál, ahonnan a felesége a műsort nézte, elővette a kést, és egy gyors
mozdulattal elvágta a nyakát. Ezután visszaült a kanapéra, kényelmesen
hátradőlt és elmosolyodott.
– Végre csend…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése