Keresés

2018. jan. 7.

Jiraiya Tolla pályázat és új írói oldal


Lassan egy éve annak, hogy Celiával Celinnel együtt átvettük a Minden, ami SasuSaku anime fanfiction oldal vezetését. Úgy érzem, ez idő alatt elég sok minden változott, ami nem biztos, hogy mindenki tetszését elnyerte. Például fél éve megváltoztattuk a nevét Aranypennára. 
Sajnos, igen megfogyatkoztak a Naruto témában alkotó írók, ezért egy picit nyitottunk az írók felé. És megint jön egy sajnos, mert ez a pici nyitás sem hozta meg a várt eredményt. Akkor eljutottunk arra a pontra, hogy két lehetőség állt előttünk. Az egyik, hogy minden marad úgy, ahogy van, de ezzel halálra ítéljük az oldalt. Ezt mindenképp el szerettük volna kerülni. A másik pedig az, hogy nyissuk meg kapuinkat minden műfaj, azon belül minden zsáner előtt előtt. Tudjuk, sok írónak nem tetszett az ötletünk, ezzel mégis a fejlődés útjára léptünk. A kinézetet is ehhez mérten alakítottuk, és fogjuk alakítani. 
Szeretnénk a későbbiekben egy igazi írói közösséget létrehozni versenyekkel, találkozókkal, sőt, ha van rá igény, akkor esetleg egy nyári tábor megszervezése is szóba jöhet. Persze, minden rajtatok áll vagy bukik.

Az ünnepek alatt vettem egy domaint, és egy tárhelyet. Emellett a programozóval is lebeszéltem a dolgot, és pár héten belül megcsinálja az új oldalt. Ez konkrétan azt jelenti, hogy ezután aranypenna.hu leszünk, és rengeteg új funkcióval bővülünk.

Csak pár példát mondok:
– a tizennyolc felettieknek szóló történeteknél felugrik majd egy ablak, ami rákérdez az olvasó korára,
– az író regisztrálás után maga tölti fel a történetei, majd kap egy e-mailt, hogy engedélyezve lett vagy sem,
– fórum,
– automatikus email-küldés, ha valaki történetéhez komment érkezett,
– az íróknak saját profil, ahol maguk írhatják be az adataikat, meg amit akarnak,
– saját maguk törölhetik a történeteiket, kritikáikat,
 és még sok más.

Szóval, már nagyon várom, hogy végre kész legyen az egész. Igaz, ez nem olcsó mulatság, nem egynapos munka, és nem kevés idegeskedéssel jár. Szegény programozót már akkor leverte a víz, mikor elmeséltem az ötleteimet. A történeteitek miatt nem kell izgulni, az egész adatállomány úgy ahogy van, átkerül az új oldalra.

Egyelőre így nézz ki az új oldal: aranypenna.hu
Még sok rajta a tennivaló, de bízunk a szakemberben, hogy már csak pár hét és elköltözhetünk. 



Jiraiya Tolla pályázat

Tavaly első alkalommal megrendeztem a Jiraiya Tolla novellaversenyt. Már akkor azt terveztem, hogy ebből éves hagyományt teremtek. Aztán közben megváltoztak a dolgok, és így a pályázat kiírása egy picit csúszott, és a szabályzatot is átalakítottam, hogy az is az oldalhoz igazodjon.
A legfontosabb változás, hogy az idei évtől kezdve a kihívásra minden műfajú írást lehet jelentkezni, semmilyen megkötés nincs. Gondolom az egyértelmű, hogy mivel ez egy novellaverseny, ezért verset, kisregényt prózát nem tudunk elfogadni.
Az oldalon bal oldalt a Jiraiya Tolla menü alatt megtaláljátok az idei szabályokat. Azért ide is kiírom a fontosabb határidőket:
Jelentkezési határidő: január 21.
Kulcsok kikerülése az oldalra: január 23. 
Az írók által választott kulcsok beküldése: január 27.
Visszaigazolás a megszerzett kulcsokról: január 28.
Beküldési határidő: március 1.
A történetek kikerülésének ideje: március 3.
Eredményhirdetés: az utolsó feltöltött novella utáni harmadik napon.
Minden nap kettő, legfeljebb három novellát teszünk fel az oldalra, hogy mindenkinek legyen ideje elolvasni, és pontozni a történeteket. A többi részletért látogassatok el az oldalra:
Aranypenna




Read More




2018. jan. 2.

Helyzetjelentés I. (kétszázhúsz oldal)

Tudom, azt ígértem, hogy most egy picit, ha nem is szüneteltettem a blogon a bejegyzéseket, de azért a kisebb novellákat, prózákat, Kivetettek következő részét egy kicsit hátrébb félreteszem.
Attól, hogy nem vagyok minden nap szem előtt, az még nem jelenti azt, hogy csak ülők a babérjaimon, és nem csinálok semmit. Dehogy!

Mint már többször említettem, ennek oka a Néma bűnök című könyvem, melyen gőzerővel dolgozom. 
Fél év után megjött az ihlet, a kedv, a motiváció ahhoz, hogy végre befejezem az első kötetet. 

Szóval, nagyon jól haladok vele. Amivel eddig elkészültem, azt megformáztam, hogy úgy nézzen ki, mint egy könyv. Ezen le tudom mérni, hogy mikor mennyit haladok, illetve a magamnak tett ígéretet is be tudom tartani. Igen, az volt az egyik újévi fogadalmam, hogy mostantól minden egyes áldott nap leülök, és írok valamennyit. Ha ez csak fél oldal, vagy két sor, akkor annyi, ha esetleg ennél több, az már csak jó. Ezért is írom ezt a bejegyzést, mert így nemcsak én, hanem ti is tudjátok, hogy hol tartok. Most kérdezhetitek, ha szeretek írni, akkor miért kell erre rávennem magam, miért nem természetes ez a folyamat. Nagyon őszinte leszek. Emlékeztek még az első írástechnikai bejegyzésemre  (amit itt találtok), ahol a legelső tanácsom az volt:

Takarodj le a net-ről!!!


Na, ezt sikerült nem megfogadnom. Ahányszor a gép elé ülök, hogy na, akkor én most jól írni fogok, akkor jön a kisördög, és suttog a fülembe. Ezért, bekapcsolom a laptopon, és rögtön felmegyek a hálóra, miközben azzal hitegetem magam, hogy csak az e-maileket nézzem meg. Aha, gondolom én. A vége pedig az, hogy mire észbe kapok, addigra már majdnem éjfél, és nem írtam egy árva szót sem. Ennek, a mai naptól vége. Esküszöm.



Arra gondoltam, hogy hetente egyszer felteszek pár szót arról, hány oldalt sikerült aznap legépelnem. Így talán nem leszek lusta dög, és tényleg be fogom tudni tartani a saját magamnak szabott határidőt. Legrosszabb esetben arra számítok, február végére végzek a törzsszöveggel, de az álmom az, hogy ez egy hónappal előbbi időpont legyen, vagyis január végén bekövetkezzen. Rajta vagyok az ügyön.

Arról már nem is beszélek, hogy az első kötetet háromszáz oldalasra terveztem, és jelenleg kétszázhúsznál járok, pedig még mindig van mit mesélnem. Lassan elfogynak az események, amelyeket meg szeretnék írni, és így, már úgy érzem, tényleg nincs messze a vége. Gondolom az nem baj, ha picit hosszabb lesz, mint amire számítottam.

Akkor, ha jól számolom összesen négy helyzetjelentést fogok hozni. Legalábbis reményeim szerint. Ez itt az első, és legkésőbb jövőhét kedden jön a következő. Ez is egy plusz motiváció a mindennapi írásra.


Már a fülszöveg is megvan. Mit gondoltok róla?

"Nehéz lehet az élet egy olyan családban, ahol az ember fiúnak készült, de lánynak születik, ugyanakkor az anyai szeretet, mint olyan, csak egy eltorzult, hideg formában létezik, ha egyáltalán létezik, míg az apa nem riad vissza a gyermek bántalmazásától sem. Családon belüli erőszak nagyon is létezik, erre pedig E. Palton önéletrajzi regénye a Néma bűnök egy kiváló bizonyíték."

Még egy utolsó kérdés: azon gondolkodom, hogy készítettek a könyvhöz pár könyvjelzőt, és kisorsolom őket. Vélemény?






Read More




2017. dec. 28.

Családi tragédia, Néma bűnök

Az elmúlt fél évben egyáltalán nem voltam tevékeny semmilyen platformon. Nem vezettem rendszeresen a blogomat, nem írtam a történeteimet és egyetlen könyves eseményre sem mentem el. Hovatovább, még a barátaimmal sem tartottam a kapcsolatot. Egyszerűen nem kapcsoltam be a gépet, valahogy úgy éreztem, hogy irtózom tőle. Csak arra összpontosítottam, hogy túléljem a mindennapokat, lelkileg a felszínen tudjak maradni. Az életem arról szólt, hogy bementem dolgozni, majd az itthoni teendőket láttam el. Mindeközben mindenkinek a környezetemben azt mutattam, hogy minden rendben van. Gondolom, sokatoknak volt ilyen időszak az életében, amikor azt érezte, hogy semmi sem jó.
Majd pár hete, megelégelte ezt az egészet a párom, bekapcsolta a gépet, leültettet elé, hogy most már kezdjek magammal valamit, mert ez így nem mehet tovább. Akkor nagyon mérges voltam rá, de utólag belátom, igaza volt. Nem állítom, hogy egyik percről a másikra túltettem magam a nyári eseményeken, de lassan, apránként újból életre keltem. Már épp a visszatérésen gondolkodtam, amikor szembejött velem egy lehetőség, a kilencedik ÍBO. Erről már írtam egy élménybeszámolót, és azt ki is tettem a blogomra. Részletekbe nem szeretnék bocsátkozni, de azért annyit elárulok, hogy nagyon jól éreztem magam, és sok érdekes embert ismertem meg személyesen. Azért írom, hogy személyesen, mert eddig csak a munkásságukat ismertem, a könyvek mögött álló embert nem. 

Elég sokszor megfordult a fejemben, hogy minden olvasómat, ismerősömet tájékoztatom arról, hogy miért nem válaszoltam egyetlen megkeresésre sem. Úgy érzem, ez lett volna a helyes, mégis képtelen voltam rá. Ám, most úgy érzem, ideje tiszta vizet önteni a pohárba. Nyár közepén elhunyt apukám. 
Nagyon hirtelen történt a dolog. Még aznap, a halála előtt előtt pár órával személyesen beszéltem vele. Ez egy szerdai nap volt, és azt terveztük, hogy szombaton az egész család kimegy a strandra. Amellett, hogy már nyugdíjas éveit töltötte, még dolgozott. Saját szállítmányozó céget vezetett, és egyszerűen nem állt meg egy percre sem. El tudjátok képzelni, amikor este fél nyolckor azzal váltok el egymástól, hogy akkor még beszéltek a szombattal kapcsolatban, majd este tizenegykor hívott anyám. Azt hiszem, míg élek, emlékezni fogok arra beszélgetésre. 
- Szia! Fent vagy? - kérdezte.
- Igen. 
- Apád meghalt. 
- Tessék? - kiabáltam a telefonba.
- Apád meghalt. 

Az öreggel sokáig nem voltunk puszipajtások, ahányszor beszéltünk, mindig üvöltés, fenyegetőzés lett a vége. Ez az állapot egy éve megváltozott, és kezdett kialakulni egy igazi apa-lánya kapcsolat. Apám tette meg az első lépést, de én még mindig fenntartásokkal kezeltem a közeledését. Megtartottam azt a három lépés távolságot. És ezt, most már bánom. 
Sőt, a halála előtti szombaton bocsánatot kért tőlem a gyerekkorom miatt. Életünkben először, akkor tudtunk úgy leülni beszélgetni erről a témáról, hogy nem sértődés, veszekedés lett a vége, hanem mindketten beláttuk, hogy voltak dolgok, amiket elrontottunk. Akkor nagyon boldog voltam, és komolyan hittem benne, hogy teljes mértékben megváltozott a kapcsolatunk, lett egy új alap, amire építkezni tudunk. És aztán... négy nap múlva meghalt. Szerintem, senkinek sem kell mondanom, hogy ez mekkora lelki törést okozott. 
Arról még nem is beszéltem, hogy ez nemcsak érzelmileg volt kihatással az életemre, hanem nagyon sok mindent kellett a kezembe vennem. Gondolok itt a temetés elintézésére, a hagyatékra, a cég felszámolására és egyéb folyamatban lévő ügyeket kellett lezárnom. A családi állapotok sem úgy alakultak, amire az ember ilyenkor számít. Ugyan van két nővérem, de ők mindenből kihúzták magukat. A részleteket nem mesélem el, majd a Néma bűnök harmadik kötetében úgyis leírom.



És akkor elérkeztünk a Néma bűnök kézirathoz, melyet már évek óta írok, és csiszolgatok. Páran biztos tudjátok, hogy ez a könyv az életemről, a gyerekkoromról szól. Leírok benne mindent, amiket átéltem, túléltem. Három kötetesre tervezem, amiből az első már elkészült. Vagyis, pár héten belül kész lesz a nyers szöveg. Ha jobb oldalra néztek, akkor a második kötet borítóját láthatjátok.
A Néma bűnök úgy kapcsolódik apuhoz, hogy konkrétan róla szól a könyv. (Legalábbis az első kötet, mert a következőkben előtérbe kerülnek új szereplők is.) Mindent őszintén elmondok benne, azokat az eseményeket, melyeket egész életemben titkoltam, pedig a legszívesebben üvöltöttem volna. Meztelenre csupaszítom a lelkem az olvasóim előtt.
Igen, ez volt a terv, csak hát, nyár közepén történt a fentebb említett tragédia, és vegyes érzéseim voltak ezzel kapcsolatban. Egyfelől, teljesen letaglózott, és nagyon sokáig úgy nézett ki, hogy nemcsak könyvet, de az egész írást abbahagyom. Aztán kezdtek leülepedni a dolgok, reálisabban láttam az eseményeket. Akkor eldöntöttem, hogy márpedig megírom. És nem azért, hogy ezzel bárkit is megbántsak, sárba tiporjak, hanem azért, mert úgy érzem, ezzel tartozom neki. Az emlékének. 
Most kérdezhetitek, ezt mégis, hogy gondoltam. Egyelőre nem mondok semmit, mert a Néma bűnök három kötetéből mindent megtudtok.

Remélem, ezek után megértitek, ha még egy picit nem jelentkezem új írással. Egyelőre felfüggesztettem a Kivetettek folytatását, a novellákat és minden olyan tevékenységet, mely elvonná a figyelmem a Néma bűnökről. Abban a pillanatban, amikor úgy érzem, hogy teljes mértékben kész, akkor újból nekiállok, és friss részeket hozok a Kivetettekből. Addig, a türelmeteket kérem.








Read More




2017. dec. 25.

Karácsonykor sem bírok magammal: írástechnika, magánvélemény

Ma szinte egész nap a gép előtt ültem. Bár, ezt egyáltalán nem bánom, mert végre azzal foglalkoztam, amit szeretek: írtam és olvastam. Még mindig rengeteg dolgom van, de most már úgy érzem, hogy ha egy keveset is, de lefaragtam azokból a feladatokból, amivel végezni szeretnék. Ilyen például, hogy elkészült a következő, szám szerint a negyedik írástechnikai bejegyzés, mely a történet kezdetét, és az információadagolást veszi górcső alá. Ehhez pedig találtam egy nagyon jó novellát, amin keresztül  szemléltetni tudtam azt, amiről beszéltem. Ez nem más, mint Buli Vivien - Ments meg! írása. Voltam oly bátor, felkerestem a szerzőt, és elkértem egy-egy részt a művéből. Ezt jobb oldalon az Írástechnikai rovatban találjátok.

Buli Vivien oldalát, meg itt: Buli Vivien Hivatalos Oldala

Emellett kikerült egy újabb Magánvélemény. Ma Lev Tolsztoj Háború és béke című könyvéről mondtam, vagyis inkább írtam le a gondolataim. Ha minden jól megy, akkor még ma sikerül írnom Dosztojevszkij Bűn és bűnhődéséről is pár sort. Arról már nem is beszélek, hogy a Harry Potter hét kötetét is kiolvastam már párszor, így arról is szeretnék megemlékezni. Az elmúlt fél évben sokat olvastam, és nagyon szeretném minden egyes könyvről leírni a véleményem.
Annak is oka van, hogy a rovatnak a magánvélemény nevet adtam. Mivel ezek az apró bejegyzések nem kritikák, hanem szimplán a saját érzéseimet, gondolataimat tükrözik. A másik, amiért ezt az elnevezést választottam, az pedig a szakmaiság. Egy könyvkritikának megvannak a maga szabályai, formai követelményei. És hát, örök lázadó lévén szeretem áthágni a szabályokat. Nem szeretem, ha ketrecbe zárnak, keretek közé szorítanak.


Aztán itt van a beígért lektorálás, amivel egy cseppet el vagyok maradva. A gépemen ott áll a lektoráltam két fejezete, és igazán nem ártana, ha belenéznék. Igaz, az egyik rész második fordulós javítás, így ha minden összejön, akkor atz a mai nap, de legkésőbb holnap felteszem az Aranypenna oldalára.


Ha jól látom, akkor este kilenc óra van. Szeretnék mindennel végezni még ma, ezért nagyon össze kell szednem magam. Nem gondolom, hogy ezekre mind elég három óra, de szeretek éjszakázni. Valahogy ez az időszak, amikor feléledek, és élek. Na, ne értsetek félre, dolgozni nem vagyok hajlandó egész éjjel, de ki mondta, hogy ezek a kötelességek munka. Ez színtiszta élvezet. 

Egyelőre, mára búcsúzom, de nem szabadultok tőlem ilyen könnyen. Jövök még. És ez nem fenyegetés, hanem ígéret. 





Read More




2017. dec. 17.

Író*Olvasó*Bloger - Egy helyen találkozó (ÍBO)

Tegnap kitettem egy gyors hírt arról, hogy készülők elmenni a kilencedik alkalommal megrendezett ÍBO-ra. Örömmel jelentem, hogy igen, végre sikerült egy kicsit kiszakadnom a hétköznapok forgatagából, és részt vettem ezen az eseményen. Bár az előkészültetek nem voltak egyszerűek, mert majdnem lemaradtam róla. Még péntek este láttam, hogy Hollótoll érdeklődik a rendezvény iránt. Egy gyors üzenetváltást követően megbeszéltük a részleteket.
Aztán elérkezett a találkozó napja. Áldom az eszemet, hogy még reggel bekapcsoltam a gépet, mert mint kiderült regisztrálni kellett, amit nem tettem meg. Ekkor megint gyors üzenetváltás, ekkor már a szervezővel, és minden rendben volt.
Hollótollal úgy beszéltük meg, hogy délután egykor találkozunk az Europark előtt. Akadt pár apró szervezési hiba, de a végén negyed kettőkor csak sikerült elérnünk egymást. Mivel volt még időnk elindulni, ezért úgy döntöttünk, bekapunk valamit, és hosszú idő után beszélgetünk egy keveset. Majd elbuszoztunk a Magvető kávézóba, és fél óra múlva épségben megérkeztünk.

Ahogy beléptünk a helyiségbe, rögtön egy asztalhoz invitáltak bennünket, ahol regisztráltunk, megkaptuk a tombolajegyeket, majd kerestünk egy szabad helyet, ahol lepakolhattunk. Ez elég nehéznek ígérkezett, mert nagyon sok író, olvasó, bloger jelent meg.
Körbenéztünk, és jó pár ismerős arcot fedeztünk fel. Volt, akivel már személyesen is találkoztunk, és volt, akit eddig csak közösségi oldalakon láttunk. Emellett rögtön kiszúrtam magamnak négy szerzőt, akivel mindenképp beszélni szerettem volna.

A találkozó több részre lett osztva. Például minden írónak lehetősége nyílt a bemutatkozásra, illetve arra, hogy megmutassa a könyvét, és arról is szóljon pár szót. Eközben ért egy kellemes meglepetés, mégpedig a szervező, Annie személyében. Annak ellenére, hogy még nincs kiadott könyvem, felkért, meséljek a munkásságomról. Ezen nagyon meghatódtam, mert a rendezvényre olvasóként mentem, és egyáltalán nem gondoltam, hogy van valaki, aki ismer, és még kíváncsi is arra, hogy mit írok. Nem szeretek, és nem is szoktam magamról beszélni, ezért eléggé izgultam, és próbáltam a gondolataimat pár értelmes mondatba összeszedni. Remélem sikerült.

Ezután következett a tombola kisorsolása. Az én számomat is kihúzták, így megnyertem John Boland Magyarországról szeretettel könyvét. Nyugodt szívvel mondhatom, nem akadt olyan résztvevő, aki nem nyert valamit a tombolán. Persze, már az, hogy ennyi írni, olvasni szerető emberrel lehettem együtt, magában egy főnyeremény.
Amikor minden nyertes megkapta a díját, akkor jött el a várva várt pillanat, a szabad foglalkozás.






Első körben T.C. Langot vettem kereszttűzbe, és A lámpás nyomában című könyvéről kérdezgettem. Ennek egyik oka az, hogy fantasyban utazik, mely igencsak az érdeklődésem témakörébe vág. És ha ez még nem elég, ő is az angyalos-démonos témát dolgozta fel. Igaz, egy picit másképp, mint az már megszokott, és ez számomra egy plusz okot adott arra, hogy becserkészem. Már sokszor jártam a blogján, és igen kíváncsi voltam, nemcsak az írására, hanem magára az íróra is. Azt kell, mondjam, nem csalódtam. Egy nagyok kedves, aranyos, közvetlen embert ismerhettem meg a személyében. Nagyon sok mindenről szó esett kettőnk között, ezért nem is tudom felsorolni azokat a témaköröket, amiket érintettünk. A lényeg annyi, hogy irtózatosan élveztem a társaságát, a világlátását. Aki teheti, annak ajánlom, hogy olvassa el A lámpás nyomábant, mely ugyan egy romantikus fantasy, de mégsem olyan, mint amire számít az ember, hanem annál sokkal élvezetesebb.



Eközben hozzánk csapódott Krencz Nóra is, aki a Megszámlálhatatlan könyvet jegyzi. Még a nyáron sikerült beszereznem a művét, de sajnos figyelmetlen voltam, és a jelentkezőknél nem láttam a nevét, így nem vittem magammal a kötetet, és lecsúsztam arról, hogy dedikálja számomra. De ígéretet kaptam, hogy a következő találkozóra is eljön, és akkor bepótoljuk ezt a mulasztást. Azért nem hagyott ajándék nélkül, kaptam tőle egy Megszámlálhatatlan könyvjelzőt. Istenem, már ezért megéri észben tartani, és elmenni a következő ilyen rendezvényre.
Persze, ő sem menekülhetett kérdéseim elől, és kiveséztük könyvének egyik főszereplőjét Fabyent. Jó, nemcsak őt, hanem a többi szereplőről is szó esett, illetve magáról a történetről is. Már megjelent a folytatás, mely A hófehér másvilág címet kapta. Erre is kitértünk pár perc erejéig. Tervemben van, hogy januárban mindenképp beszerzem a második kötetet, és akkor már mindkettőt dedikáltatom vele.



A következő kiszemeltem nem más, mint L. J. Wesley, aki Egy űrállomás-takarító naplóját írta. Sok jót hallottam a könyvről, és még áprilisban személyesen találkoztam a szerzővel.
Magára az íróra az nem kifejezés, hogy jó fej, hanem annál sokkal több. Laza, közvetlen, és nagyon jó humora van. Amikor bemutatkozott, akkor úgy jellemezte a következő készülő könyvét:
„Egy kómában lévő csajról szól.”
Amikor ez a mondat elhangzott, Hollótollal felnevettünk, mire L.J. viccesen megdorgált minket.
Nemrég jelent meg az Egy űrállomás-takarítójának a naplójának egy kibővített változata, és mindenképp meg szerettem volna venni. Sajnos, a nyomda nem így gondolta, mert csak jövő hét keddre lesz kész. Annyi baj legyen, hiszen ígéretet kaptam a szerzőtől, hogy biztosít számomra egy dedikált példányt.


Mason Murray is felfedeztem az összegyűlt kis csoportban, ezért felé vettem az irányt. Sajnos, csak annyi időt tudott rám szánni, míg megvettem tőle a Visszatérő végzetet. Ez a könyv tavaly jelent meg, idén pedig egy új borítót kapott. Ha őszinte szeretnék lenni, akkor azt kell, mondjam, hogy a régi kiadás jobban tetszik. Számomra, sokkal rejtélyesebb, misztikusabb, mint az új. Az valahogy nem fogott meg.






Az már csak hab a tortán, hogy aki megvette az egyik könyvét (mert több is van), azok közt kisorsolt egy Mason Murray Sztoriverzum bögrét, melyet megnyertem. Ezután a kamera elé álltunk, és lőttek rólunk pár képet.










Már a rendezvény elején kiszúrtam magamnak Leda D’Rasit, akit feltétlenül le szerettem volna vadászni. Ez sikerült is, és ha jól emlékszem majd egy órát dumáltunk. Istenem, nem szeretnék áradozni, de ha egy nagyon szellemes, intellektuálisan élvezhető társaságot szeretnétek, akkor az írónőt ajánlom a figyelmetekbe. Emellett kedves, közvetlen és még rengeteg pozitív tulajdonságát fel tudnám sorolni, de nem teszem. Inkább vegyétek meg a könyvét a Boszorkánydinasztiát, és kapjátok el egy dedikáláson. Nem fogtok csalódni.
Annyi mindenről diskuráltunk, hogy csak néhányat mondok, különben napestig regélhetnék nektek. Eszmét cseréltünk, a könyvének az alapötletéről, arról, hogy miért pont ezt, és így írta meg. A női egyenjogúság, a felvilágosodás is a témáink közt szerepelt. Oké, nem ragozom tovább, eszméletlen a csaj. De komolyan.




Ekkor már igencsak későre járt, de még egy valakivel szerettem volna találkozni, és egy asztalhoz leülni. Ő pedig: Marie M., a Hancúrcica társra talál című könyv szerzője. Őszintén bevallom, őt nem a műve, hanem az ÍBO által ismertem meg. Oké, volt róla valami sejtésem, hogy Annie is írt könyvet, de hogy pontosan mit, arról fogalmam sem volt. De hát, ezért jók az ilyen összejövetelek, hogy olyan emberekkel ismerkedjünk, akiknek ugyanaz a szenvedélye, élete, mint a mienk. Szóval, amint megtudtam, hogy van nála pár példány, rögtön lecsaptam a lehetőségre, és vettem egyet, amit természetesen dedikált a számomra. Ekkor kezdődött el a párbeszédünk, és ha lehetek egy picit nagyképű, akkor azt mondom, hogy szakmai dolgokról csevegtünk. Sok olyat kérdeztem tőle, ami érdekelt a könyvkiadással, kiadókkal kapcsolatban.



Az az igazság, hogy még rengetegen megjelentek. Hiszitek, vagy sem, de legalább harminc, ha nem több, író tette tiszteletét. Maga a találkozó három órán át tartott, de még így sem volt időm mindenkihez odamenni, akihez szerettem volna. Remélem, ezt a következő alkalomkor bepótolhatom.
Összegezve a tapasztalataimat, őszintén mondom, hogy életem egyik legszerencsésebb napját mondhatom a magaménak.

Akinek felkeltettem az érdeklődését, az látogasson el a facebookon az Imádom a könyveket oldalára:
Imádom a könyveket






Read More




2017. dec. 16.

Imádom a könyveket

Tudom rég nem jelentkeztem. Ez nem jelenti azt, hogy felhagytam az írással, olvasással, csak hát épp időhiányban szenvedtem. De egy hét, és szabin vagyok, így több időm lesz arra, hogy újból felvegyem a ritmust. Első lépésként ma elmegyek az Imádom a könyveket rendezvényére, mely az Írók*Olvasók*Blogerek - Egy helyen nevet kapta. Ezt már kilencedik alkalommal kerül megrendezésre, és Hollótollal együtt kilátogatunk. Ha minden igaz, akkor majd jelentkezem egy élménybeszámolóval ezzel kapcsolatban.

Addig is, legyetek rosszak, jót ne halljak felőletek!

Akit érdekel az esemény, itt érdeklődhet:

Read More




2017. nov. 25.

The Tea Break Award - A Teaszünet díj



Dreamertől kaptam ezt a díjat, aminek nagyon örültem és izgatottan csináltam végig. Köszönöm, hogy gondoltál rám és jelöltél. 

Szabályok:
1. Köszönd meg a jelölést annak, akitől kaptad a díjat, említsd meg és linkeld be a blogját. Másold be a szabályokat a bejegyzésedbe te is.
2. Mielőtt megválaszolnád a kérdéseket, illesz be egy idézetet, amiről azt gondolod, hogy a legjobban illik hozzád, jellemez téged.
3. Válaszold meg a 8 kérdést, amiket a téged díjazó blogger tett fel.
4. Írj újabb 8 kérdést, amiket majd a te jelöltjeid fognak megválaszolni.
5. Jelöld meg azokat a bloggereket a blogjaikkal együtt, akiket megjutalmazol a díjjal, s magyarázd meg pár szóval, miért pont rájuk esett a választásod.
+1. Kívánj valami szépet az általad díjazott bloggereknek.

Idézetem
"Minden írásom úgyszólván benső megbízatás; mind sorsszerű kényszer hatására jöttek létre. Amit írtam, belülről támadott rám. Szóhoz juttattam az engem mozgató szellemet."

Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam magamról, illetve arról, hogy mit jelent számomra az írás.


Dreamer kérdései:

1. Mit tennél akkor, ha egy nap arra ébrednél, hogy milliomos vagy?
 Először is jól kiugrálnám magam örömömben. Aztán azon gondolkodnék, hogy mit szeretnék, mit várok az élettől. Ha ezt kitaláltam, akkor nekiállnék megvalósítani. 


2. Mi a kedvenc könyved? Miért?
Hú, ez jó kérdés. Rengeteg olvasok, ebből kifolyólag nagyon sok könyv van, amit szeretek. Ha már választani kell, akkor Wass Albert A kastély árnyékában, és Lev Tolsztoj Háború és békéje vetekszik egymásért a kedvenc könyvem címért.
Hogy miért? Hát, A kastély árnyékában nem a legjobb választás, ha az ember egy pörgős, akciódús olvasmányra vágyik. Inkább azoknak ajánlom, akik szeretik ha egy történet elgondolkodtat, vágyakozással tölt el, annak ellenére, hogy az egész könyv hangulatából már kit tudja találni, mi lesz a vége. Wass Albert pont ezt érte el, ezzel a művével. Míg olvastam, vágytam rá, akartam a pozitív végkifejletet, pedig már az elejétől fogva olyan hangulatot keltett az író, amiből tisztán érződött, hogy nem fogok mosolyogni mikor becsukom a kötetet.

A Háború és békéről már írtam egy cikket, amiben kifejtem, hogy mit szeretek benne. Ezt a cikket itt olvashatjátok: Lev Tolsztoj - Háború és béke


3. Ha azt mondanák neked nyertél egy világkörüli utazást, de csak akkor vehetnéd igénybe, ha lemondasz az álmaidról, megtennéd?
Egyértelmű a válasz: NEM.
Senki és semmi kedvéért nem mondok le az álmaimról.


4. Mik az álmaid? Elérted már őket?
Rengeteg van. Van, amit már elértem, és van, amin még dolgozom.
Mióta az eszemet tudom, a legeslegnagyobb álmom az volt, hogy boldog legyek. Csak hát, azzal a gonddal néztem szembe, hogy saját magam sem tudtam, mitől lehetnék boldog. Aztán az idő megtanított arra, hogy figyeljek a belső hangomra, mert a szívem, a lelkem megsúgja a választ. 
Azt hiszem, elmondhatom magamról, hogy igen boldog vagyok. Persze, ez nem jelenti azt, hogy minden tökéletes az életemben, mert ez nem igaz.
Még rengeteg dolog van, amit meg szeretnék tenni, és ha Isten is úgy akarja, akkor képes leszek rá.


5. Miért kezdél el blogot vezetni? 
Szerettem volna egy helyet, ahol önmagam lehetek, függetlenül a külcsínes dolgoktól. Létrehozni egy kis zúgott az élet forgatagában, ahova feltehetem az írásaimat, elmerülhetek az írás, olvasás világában.
Mert lássuk be, az írásaim azok mind-mind én vagyok. Apró részek a gondolataimból, a lelkemből.


6. Egy lehetőséget kínálnak fel neked, de választanod kell, van két kapszula, az egyik az örök élet a másik a teljes egészség. ( Az örök élet nem takarja le, hogy beteg leszel-e vagy sem) Melyiket választanád? 
Mivel Crohn beteg vagyok, ezért számomra egyértelmű a választás. Nem is gondolkodnék rajta, a teljes egészséget választanám. Minek hosszan élni, ha beteg az ember? Az nem élet, hanem szenvedés. Inkább legyen kevesebb időm, de az teljes élet legyen.


7. Miként képzeled el a tökéletes napodat? 
Tökéletes nap, amikor ébredéstől lefekvésig nem csinálok mást csak írok és olvasok. Az utóbbi időben erre nem volt lehetőségem, de ami késik, az nem múlik.


8. Mit gondolsz, a szerelem vagy a barátság a fontosabb? Miért? 
Hát persze, hogy a szerelem. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a szerelmem egyben a legjobb barátom is. Két teljesen különböző személyiség vagyunk, mindenről más a véleményünk, mégis mindig mindenért együtt harcoltunk, küzdtünk meg. Támogatjuk egymást, még akkor is, ha más az elképzelésünk. Tudom, így nehéz összedolgozni, de tapasztalatból mondom, hogy megéri.



Kérdéseim:
1. Mit jelent számodra a boldogság?
2. Hiszel Istenben? Mondd el, hogy miért?
3. Melyik könyv főszereplője lennél?
4. Ha lehetne egyetlen egy kívánságod, mi lenne az? 
5. Mit jelent számodra a blogod?
6. Vannak olyan perverz, morbid ötleted, amit nem szívesen írnál meg/olvasnád el? Mik azok?
7. Hiszel abban, hogy a sorsunkat előre megírták? Mit gondolsz erről?
8. Kik a kedvenc íróid, és miért éppen ők azok?


Kívánságom:
Mindenkinek élete végéig, és még azon túl is tartó boldogságot kívánok!!!

Jelöltjeim:
Nem jelölök senkit, mert annyi jó blog van az éterben. Akinek van kedve, ideje az nyugodtan töltse ki. Ha megteszed, légyszíves másold be nekem a linked, mert minden blog, válasz érdekel.




Read More




2017. nov. 2.

Backstreet Boys és Néma bűnök

Valamelyik nap bolyongtam a neten. Pontosabban számokat keresgéltem, amikre majd írni tudok, vagy szeretnék. Aztán ráakadtam valamire, ami megmelengette a pici szívem. Ez pedig nem más, mint a Backstreet Boys egy régi száma az Everybody, amihez két éve új klip készült.
Akik az én korosztályomhoz tartoznak, azoknak nem kell mesélnem róluk. Kamasz éveimben ez a zenekar volt a kedvenc együttesem. Akkor még nem volt yuotube, sőt, még internet sem. Ehelyett létezett a magnókazetta, illetve a vezetékes telefon. Na, az sem most volt, hanem idestova húsz éve. Jesszus, belegondolni is rossz! 
A lényeg, hogy több okból is fontos ez számomra:
1.) anno, amikor én voltam tini, akkor ők voltak a kedvenceim,
2.) irtózatosan szerelmes voltam az együttes egyik frontemberébe Brianbe. Annyira, de annyira imádtam, hogy képes voltam kitelefonálni Amerikába,
3.) ezt a kitelefonálást meg is örökítettem a Néma bűnökben.


Itt egy kis részlet a Néma bűnökből, ahol az együttest is megemlítem:

"Amúgy jó gyerek voltam én, igazán. Csak az a fránya tinikor. Gondolom, mindenki tudja, miről beszélek, amikor azt mondom, hogy hormonok tombolása. Mindenről az tehet, na meg a média. És ne felejtsük el a szexis énekes fiúkat sem. A selymes hangjukkal és édes nézésükkel együtt. Mindenkit megbolondítanának. Ez velem sem volt másképp. Beleestem én is a csapdájukba, és akárhogy is néztem, ez nem az én hibám.

Mint minden tininek, nekem is volt egy jó pár évem, amikor csak zenét hallgattam. Abban az időben éltem a nagy Backstreet boysos korszakom. Minden újságot megvettem, amiben szerepeltek, lehetett az magyar vagy külföldi. Képes voltam azt az egy centiméteres képet is kivágni, amin rajta voltak, hogy utána egy külön mappába beletegyem. Az összes kazettájuk megvolt, ami létezett. Hol volt akkor még CD, vagy MP3 lejátszó, pendrive, internet? Sehol. Volt kazetta meg walkman. " 

" Így esett meg, hogy a hatodik osztályt kijárva elmentem dolgozni a nyári szünetben. Kati nővérem akkor egy magánháznál dolgozott. A munkája abból állt, hogy vizes kulacsokra kellett matricát ragasztania, majd ezeket zsákokba raknia. Meg volt adva, hogy egy zsákba hány kulacs fér. Minden nap meg lett számolva, hogy aznap hány zsákot csinált meg, és így kapta a fizetést. Ezen a nyáron én is itt dolgoztam vele. Minden hétköznap reggel kilenctől, délután ötig. Ebből a kis pénzből már meg tudtam venni a kazettát, amit szerettem volna. A többi pénzt pedig félreraktam, és gyűjtögettem. Szépen gyűlt is a pénz, egészen addig, míg be nem szabadultam egy zeneboltba. Ott az összerakosgatott kilencezer forintomnak kerek fél óra alatt a seggére vágtam. Már itt láttam, hogy ebből aztán nem lesz koncert. Ennyit erről. Azért még nem adtam fel a dolgot. Továbbra is vettem a kazettákat, újságokat.

Akkor is így történt. Megjelent egy cikk az én drágáimról, rohantam is az újságoshoz. Meg is vettem, és a képeket szépen kivagdostam. Viszont abban a bizonyos újságban nem csak egy cikk volt, hanem egy telefonszám is. Legalábbis én azt hittem.

Amerikai együttes amerikai telefonszámmal. Abban az időben még nem volt mobiltelefon, csak a jól ismert vezetékes. Ez még nem lett volna probléma, de az már igen, hogy árva egy kukkot se tudtam angolul. Azért ez még nem tartott vissza attól, hogy felhívjam az adott számot, és telefonon keresztül kézzel-lábbal mutogatva, próbáljam megértetni a vonal túloldalán lévővel, hogy kivel is szeretnék beszélni. Egy ilyen apróság nem tartott vissza. Engem nem, de a vonal túloldalán ülőt már igen. Számomra ez sem okozott gondot, mert eszembe jutott, hogy a szomszéd, aki most költözött ide, tud angolul. Ilyen szerencsés is csak én lehetek. Így illedelmesen elmondtam - persze magyarul - a vonal túlsó oldalán ülőnek, hogy várjon, egy perc és jövök. Átszaladtam a szomszédhoz, bekopogtam, és mondtam, hogy mi is az én nagy bajom. Ő meg jött segíteni. Amíg ő telefonált, én ott remegtem mellette, hogy úristen, én most mindjárt beszélhetek álmaim vágyával. Sajnos nem jött össze. Mikor a szomszéd letette a telefont, közölte, hogy ez csak, egy rajongói klub száma. Hát, így jártam. Én legalább megpróbáltam. Az vesse rám az első követ, aki ennek ellenkezőjét meri állítani. Valahogy itt fogyhattam ki az ötletekből. 

Eltelt egy kis idő. Én már az egészet el is felejtettem. Igen ám, de a telefontársaság az nem felejtett el részletes számlát küldeni. Pedig milyen jó lett volna, mennyi kíntól megkíméltek volna! Volna, volna, volna…
A szobámban voltam, és a tanulásnak nevezett valamit imitáltam. Általában csak ilyenkor volt nyugtom. Hirtelen éktelen kiabálásra kaptam fel a fejem. Ki is lehetett más, mint az én szeretett apám. Gondoltam, kimegyek megnézni, hogy már megint mi van. És ez lett a vesztem. Rögtön letámadott. Megtudakolta, hogy esetleg nem-e voltam oly’ merész, hogy külföldre telefonáljak. Mit tehettem volna? A legelső, ésszerű dolgot: tagadtam. Én? Hogy? És mért tenném? Kit hívnék? Zúdítottam faterra a kérdéseim sorozatát, mire ő sem tudott válaszolni, ezért elkezdett hinni nekem. Persze próbáltam teljesen ártatlan, majd felháborodott arcot vágni, hogy engem ilyennel mer gyanúsítani. Magamban meg a jó Istenhez fohászkodtam, hogy csak ezt éljem túl. Könyörgöm, én még élni akarok. Még nem jött el az időm, túl szép, túl fiatal vagyok még a halálhoz. Higgye el, nekem nem állna jól."



Végezettül legyen itt az említett két videoklip. Először a régebbi, ha jól emlékszem, akkor 1996-ból:


És a legújabb 2015-ből:





Read More




2017. okt. 28.

Új fejezet, új történet

A tegnapi nap folyamán felkerült a Kivetettek hetedik fejezete, mely Az első lecke címet kapta. Ezt jobb oldalt a fejezetek címszó alatt találhatjátok.
Lassan, de készül a nyolcadik rész is. Időpontot nem tudok mondani, hogy mikorra sikerül hoznom, de amint felteszem az oldalra mindenképpen értesítelek titeket.
A hétvége folyamán még számítani lehet egy írástechnikai bejegyzésre, illetve két-három könyvről is leírom a véleményem a Magánvélemény rovatban. 

Aztán itt nem áll meg a dolog, mert már egy éve kacérkodom egy új történettel. Maga a történetszálat rég kitaláltam, szinte minden nagyobb eseményt kidolgoztam. Annyi van hátra, hogy egy fejezetekre lebontott jegyzetet készítsek, majd megírjam a történetet. Annyit kell tudni róla, hogy ez is fantasy témakörben fog íródni, és ugyanúgy, mint a Kivetettek angyalokról, démonokról fog szólni. Persze, maga a történet merőben eltérő lesz, teljesen más vonalon fog mozogni. Még címet nem találtam neki, de egy bevezetést sikerült összehoznom. Eddig itt tartok. Összegezve: kéne egy jó cím, egy fülszöveg, és akkor indulhat az írás folyamata.

Persze több regényötletem is van, de azokat egyelőre félreteszem, mert elég lesz a Kivetettekkel, és az új történettel foglalkoznom. Az is hozzátartozik a dologhoz, hogy szívem vágyam teljesülne, ha sikerülne összehoznom egy horrort. Nagyon sok koncepcióm, és rengeteg elképzelésem van erre nézve. Ebből a szempontból a bőség zavarában szenvedek. A lényeg az, hogy sok tervem van, csak időm legyen mindenre.

Emellett felhívnám minden kedves olvasóm figyelmét, hogy az Aranypenna  vár és fogad minden történetet, legyen az saját regény, vers, próza, novella, fanfiction. Ha valaki szeretné ezen az oldalon megjelentetni a művét, az látogasson el az ide: Aranypenna, ahol minden ezzel kapcsolatos információt megtalál.
Mindenkit várunk, aki szeret írni, vagy csak egyszerűen szeret olvasni.


 

Read More




2017. szept. 3.

Célok, tervek

Pár napja újból elővettem a Kivetetteket, és nekiálltam írni. Néha hátránynak érzem azt a sok írástechnikai bejegyzést, könyvet, cikket, amiket olvasok. Sajnos, eljutottam egy olyan szintre, hogy azért nem ment az írás, mert mindig tökéleteset szerettem volna alkotni. Persze, mindenki erre törekszik, de nem maga a folyamat közben. Mondok egy példát: megírtam pár sort, és nem bírtam ki, hogy a hibákat ne javítsam rögtön. Ebből két dolog következett, ha pontos szeretnék lenni, akkor az egyikből jött a másik. Az első gond az volt, hogy nem haladtam a történettel, mert egy-két sor, legfeljebb egy bekezdés után rögtön a hibákat kerestem, vagy a helyesírással bíbelődtem. Ebből viszont, egy idő után eljutottam odáig, hogy már nem élveztem az írást, hanem munkaként, megoldandó feladatként tekintettem rá. A megoldást az jelentette, hogy már csak mértékkel olvastam írástechnikával kapcsolatban, és azt az időt inkább magára az írásra fordítottam. Megerőszakoltam saját magam, odaültem a gép elé, és még akkor is írtam pár szót, mondatot, amikor sem kedvem, sem ihletem nem volt hozzá. Egy idő után azt vettem észre, hogy megint élvezem magát az írást. Nyilván a javítást nem, de amikor elmerülök a történetem világában, már ki tudom kapcsolni a hibátlanság iránti vágyam, és el tudok merülni az adott jelentbe, újból képes vagyok belebújni a karakterem fejébe, lelkébe. Ez nagyon fontos. Úgy szoktam mondani, hogy megint elkaptam a fonalat.

Emellett saját magamnak hoztam egy apró szabályt is. Próbáltam olyat kitalálni, ami a számomra tartható, és semmi sem akadályozhat meg abban, hogy ezt áthágjam. Ez nem más, mint egy ígéret saját magamnak arról, hogy minden nap minimum két órát vagy egy oldalt írok. Ebbe nem tartozik bele a blogon lévő bejegyzés, vagy írástechnikai cikk megírása. Ez csak és kizárólag a Kivetettek és a Néma bűnök írására koncentrálódik.

Azért írtam, hogy napi két óra vagy egy oldal, mert nem biztos, hogy ennyi idő alatt képes vagyok annyit írni, amennyit megadtam magamnak. Az elején még nem ment, aztán napról-napra egyre többet teljesítettem. Ma már ott tartok, hogy két óra alatt igencsak az elvárt felett teljesítek. Sőt, vannak olyan napjaim is, amikor nemcsak két órát, hanem ennél jóval többet sikerült írnom. Szóval, nyugodt szívvel mondhatom: nekem ez a módszer bevált. Mióta elkezdtem, minden nap sikerült írnom. Hol többet, hol kevesebbet, de a lényeg nem ez, hanem az, hogy megint azt érzem, amit régen. Az írás megfizethetetlen, minden másra ott… az olvasás.



Nemrég megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy a Kivetettekhez írok még hat-nyolc fejezetet, és utána magánkiadásba kiadom. Persze, ez nemcsak a történet hosszától függ, hanem attól is, hogy mennyire sikerül átírnom, kijavítanom a szöveget. Ezzel kapcsolatban időpontot nem tudok mondani. Habár, ha kiszámolom a napi egy A/4-es oldal megírását, ami könyv formátumban körülbelül a duplája, akkor a nyers kézirat három hónap alatt elkészül. Aztán jöhet a szerkesztő, korrektor, tördelő, akik átnézik a művet, és visszaadják javításra. Ez persze mind idő, nem egy-két nap alatt áll össze az egész. Az anyagi vonzatáról még nem is beszéltem.

Tervemben van a következő írástechnikai bejegyzés is, melyhez négy témakört írtam össze magamnak. Lehet, hogy ezeket kettészedem, ez majd csak később fog kiderülni, amikor elkészültek. Akkor fogom látni a cikkek hosszát. Sokáig gondolkodtam a következő írástechnikai cikk témáján. Egyelőre ezeket sikerült összeszednem, amik talán titeket is érdekelhet:

- hármas pont használata:
  Mikor és hogyan használjuk őket a szövegben?

- stilisztika:
  Mi jelent?
  Hogy vegyük észre, az ezzel kapcsolatos hibákat?

- fejezetek hossza:
  Milyen hosszú egy fejezet?
  Szavakat, vagy leütéseket kell számolni?
  Mennyi a minimum, és mennyi a legfelső határ?
  Hányszor, mikor, hol fejezzük be függővéggel?
  Egyáltalán, muszáj függővéget alkalmaznunk?

- szóismétlés:
  Mi számít annak, és mi nem?
  Hogyan vegyük észre őket?
  Miként javítsuk?

Ha esetleg valakinek van olyan az írással kapcsolatban, ami gondot okoz, akkor ne habozzatok, írjátok meg!

Nemrég indítottam egy rovatot, mely a Magánvélemény címet kapta. Ezzel is adósotok vagyok. Az elmúlt két hónapban inkább olvastam, mint írtam. Akik követik az oldalam, azok tudják, hogy a klasszikusok, és a szépirodalom áll hozzám a legközelebb. Ezen a hagyományomon változtattam egy picit, és jó pár olyan könyvet beszereztem, mely most trendiek. Ha teljesen őszinte szeretnék lenni, nem igazán nyerte el a tetszésemet. Lehet, ez csak annak az eredménye, hogy mondjuk egy Tolsztoj, Dosztojevszkij, Thomas Hardy könyv után, kicsit magas nálam a mérce. Valószínűnek tartom, ez is közrejátszik abban, hogy jó pár könyv nem igazán kötött le, és csak azért nem tettem félre, mert semmit sem szeretek félbehagyni.

Egy szó, mint száz, lassan, de a blogom eme részét is újra bővítem. A teljesség igénye nélkül pár olyan könyv, melyekről azt tervezem, hogy írok pár sort. 
- Harry Potter hét kötete
- Gayle Forman: Ha maradnék
- Amie Kaufman és Meagan Spooner: Lehullott csillagok
- Krencz Nóra: Megszámlálhatatlan
- Paula Hawkins: A víz mélyén
- Jay Asher: Tizenhárom okom volt.






Read More




2017. aug. 29.

Törésvonalak

Az utóbbi időben igencsak elhanyagoltam mindent, ami pár éve nemcsak az életem része, hanem egy nagyon fontos momentuma lett. Ténylegesen, az írásra gondolok, és az ezzel járó minden más elfoglaltságomra.
Akik közel állnak hozzám, azok tudják annak az okát, amiért egy ideje nem foglalkoztam sem az írással, sem az olvasással. Igaz, a facebook írói oldalamon pár szóban leírtam a miértet, de korántsem voltam olyan egyértelmű, amilyen most leszek.

Szeretném azt mondani, hogy egy pozitív esemény kapcsán nem jelentkeztem, de sajnos nem tehetem. Az igazság az, hogy nem szerettem volna a nyilvánosság elé tárni azt, ami történt. Legalábbis addig, amíg le nem ülepszik az egész. Úgy is mondhatnám, hogy időt adtam saját magamnak arra, hogyha egy picit is, de feldolgozzam a történteket. Most viszont úgy gondolom, itt az ideje erről pár információt megosztanom, és ezáltal apránként visszatérnem a régi kerékvágásba.

Akkor kezdeném az elején. A legtöbb olvasóm tisztában van vele, hogy egy három kötetes regényen dolgozom. Ez a családon belüli erőszakról szól, amiben leírom mindazt, amit átéltem, megtapasztaltam gyermekkoromban és fiatal felnőttként. Ebből már mindenki rájöhetett, hogy a történet szereplői élő, valódi emberek, a saját családom. Elsősorban a szüleim, de részt kap benne a két nővérem, illetve egy-egy ismerős, barát és osztálytárs. Az első kötetben főképp apám áll a középpontban.
A cselekményt sem muszáj túlságosan kidolgoznom, mert mindent a saját emlékeimből írok. Arra viszont nagyon oda kell figyelnem, hogy ne csak magát az eseményt tárjam az olvasók elé, hanem a bennük megjelenő emberek cselekedeteinek okát is felvázoljam. Amolyan ok-okozati összefüggésként kell kezelnem az egészet, ha azt szeretném, hogy teljes mértékben érthető legyen a bennük szereplők viselkedése. Az első könyvet lassan befejezettnek nyilváníthattam, amikor egy megrázó esemény történt.

Az utóbbi egy évben nagyon jól alakult a kapcsolat a szüleimmel. Megpróbáltuk félretenni a múlt sérelmeit, és helyrehozni a családi kötelékeket. Az igaz, hogy ezért legjobban apám tett lépéseket. Sokszor felhívott, megkérdezte hogy vagyok, hétvégére áthívott magukhoz, és kerültünk minden kellemetlen témakört. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy lassan, de biztosan eljutottunk egy olyan szintre, ami normálisnak mondható. Ezután történt valami… Valami, ami teljes mértékben összetört.


Június 28-án este tizenegykor hívott anyám. A beszélgetés a következőképp zajlott:
– Szia! Fent vagy még?
– Igen.
– Apád meghalt.
– Tessék? – kérdeztem vissza.
– Apád meghalt.

Ennyi. Így tudtam meg. Mindenféle bevezetés nélkül, lényegre-törően, egyszerűen csak közölte a puszta tényeket. Igazából nem tudtam elhinni, hogy megtörtént, nem tudtam felfogni a dolgot. Főleg úgy nem, hogy előtte három órával még a házunk kapuja előtt álltunk, és beszélgettünk, viccelődtünk. Még azóta sem tértem magamhoz.
Azt tudom, hogy a gyásznak több fázisa van, és jelen pillanatban még a tagadás időszakában vagyok. Higgyétek el, senkinek sem kívánom ezt az érzést.
Ez az egyik oka annak, hogy az utolsó két hónap ennyire megviselt.

A másik ok az alapbetegségem (Crohn), ami augusztus elején aktív szakaszba lépett. Nem írnám le a részleteket, akit érdekel, annak gugli a barátja. A lényeg annyi, hogy egy hónapja orvostól-orvosig rohangálok. Rengeteg gyógyszert kaptam, de az állapotom nem javult. Ezalatt az orvosok tűpárnának néztek, pontosan hatszor vettek tőlem vért. A legvégén kiderült, hogy az előző szakorvosom nem olyan gyógyszereket írt fel, melyeket kellett volna. Ezt a csorbát egy orvos váltással kiküszöböltem, és megtettem az első lépéseket a passzív szakasz felé. Ennek örömére tegnap újból beléptem a felnőtteknek szánt munka világába.
Összefoglalva: lassan, de biztosan összeszedem magam. Remélem, ehhez segítséget nyújt majd az is, hogy újból lesz időm az írással foglalkozni.




Read More




Return to top of page
Powered By Blogger | Design by Genesis Awesome | Blogger Template by Lord HTML